Zoltán

Excmo. Fodor-Lengyel Zoltán Gábor

A cádizi Királyi Képzömüvészeti Akadémia akadémikusa

A Magyar Köztársaság „Magyar Arany Érdemkereszt”-jének kitüntetettje

Az 1956-os Vitézi Lovagrend vitéze


This image has an empty alt attribute; its file name is 237-2008-04-10-1024x675.jpg

1963. március 1-én született Budapesten.

Képzőművészeti tanulmányait Ficher Ernő magántanítványaként kezdte, majd Párizsban a Sorbonne Egyetem grafikus szakán folytatta, miközben Magyarországon az ELTE magyar-történelem szakán is tanult.

Húsz évesen nyitotta első kiállítását a francia fővárosban, ahol exkluzív szerződést kötött a Galeria Art 3000-rel, majd 1986-ban a galéria művészeti vezetője és társtulajdonosa lett.

A nyolcvanas évek elejétől napjainkig közel 200 kiállítást rendezett Magyarországon, Ausztriában, Németországban, Belgiumban, Svájcban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban, Spanyolországban, Oroszországban, Szerbiában, Romániában és az Amerikai Egyesült Államokban.

Madridban él és alkot, s vezeti az általa létrehozott kortárs spanyol-magyar Alapítványt, a Fundación Apoyo el Arte-t.

A Magyar Müvészeti Akadémia tagja és a Cádizi-i Királyi Képzőművészeti Akadémia akadémikusa.

A Magyarország Barátai Alapítvány tagja, a Panoráma Világklub spanyolországi elnöke.

Számos művét láthatjuk nemzetközi gyűjteményekben, intézmények és kortárs múzeumok falain és köztereken. Ő készítette a „Patria-Hazám” 1956-os emlékművet Madridban, Spanyolországban.

Pályafutása során megjelent 13 könyve, közel száz kiadványa, valamint munkáinak reprodukcióit láthatjuk grafikai alkotásokban, kerámiai alkotásokon és egyéb más kiadványokban és címlapokon is.

Életéről és munkásságáról számos televíziós dokumentumfilm készült különböző országok TV-csatornáin, valamint közel 400 riportot és egyéb médiaszerepléseket tudhat magáénak.

Díjak

1988 Nemzetközi Goya Nagydíj (Internacional Gran Premio Goya de las Artes)

1997 Olimpia Mozgalom-díj

2006 Alvaro Mutis Művészeti-díj

2007 A cádizi Királyi Szépművészeti Akadémia Akadémikusnak választja

2008 A cádizi Királyi Szépművészeti Akadémia Arany Érdemrendje

2009 A Spanyol Újságíró Szövetség Díja

2011 Cegléd város Díja

2016 Az európai Gazdasági és Versenyképesség Szövetségének Arany Érdemrendje

2016 Amigo de la Decana díj

2017 Escalera del Éxito díj

2017 A Magyar Köztársaság” Magyar Arany Érdemkereszt” kitüntetése

2018 Az 1956-os Vitézi Lovagrend Világszövetségének vitéze

2018 A Világ Magyarságáért Művészeti díja

2019 Az Olimpia Müvésze kitüntetés

2022 Az Európai Borlovagrend Lovagja

Önálló kiállítások (válogatás)

1984–89 Galéria Art 3000, Párizs, Franciaország

1985–89 Galéria Rochefoucauld, Párizs, Franciaország

1986 Kaposvári Képzőművészeti Múzeum, Kaposvár, Magyarország

1986 Circulo Catalan kiállítóterem, Madrid, Spanyolország

1987 Zalaegerszegi Zsinagóga, Zalaegerszeg, Magyarország

1987 Galéria Unwin, Berlin, Németország

1987 Galéria Church, London, Anglia

1988 Mélia Castilla kiállítóterem, Alicante, Spanyolország

1988 Galéria Joker, Bécs, Ausztria

1989 Galéria MJC, Le Havre, Franciaország

1990 Budapesti Kongresszusi Központ, Budapest, Magyarország

1992 Puerta de Toledo kiállítóterem, Madrid, Spanyolország

1993/96 Galéria Manuel Macias, Madrid, Spanyolország

1994 Avila kiállítóterem, Avila, Spanyolország

1995 Real Circulo Artistico kiállítóterem, Barcelona, Spanyolország

1996 Történelmi Múzeum, Tenerife, Spanyolország

1996 Antiguo Cabildo Insular kiállítóterem, El Hierro, Spanyolország

1996 Casa Salazar kiállítóterem, Santa Cruz de la Palma, Spanyolország

1996 Juan Ismael de Cabildo Insular kiállítóterem, Fuerteventura, Spanyolország

1996 Lanzarote kiállítóterem, Lanzarote, Spanyolország

1996 Palomita kiállítóterem, Gran Canaria, Spanyolország

1996 Casa de Colón kiállítóterem, La Gomera, Spanyolország

1997 Vasarely Múzeum, Budapest, Magyarország

1999 Art-Expo Nemzetközi Képzőművészeti Vásár, Budapest, Magyarország

2002 Galéria Estudio Doctor Fourquet, Madrid, Spanyolország

2003 Galéria Kapzartmosphere, Miami, USA

2004 Festőterem, Sopron, Magyarország

2005 Madridi Városi Múzeum, Madrid, Spanyolország

2006 Barabás Villa kiállítóterem, Budapest, Magyarország

2007 Galéria Tribeca, Madrid, Spanyolország

2007 Galéria Dionis Bennassar, Madrid, Spanyolország

2008 Galéria Rodin, Szentendre, Magyarország

2008 Galéria A21, Madrid, Spanyolország

2009 Galéria IX., Budapest, Magyarország

2012 Klub Génova kiállítóterem, Madrid, Spanyolország

2012 Párbeszéd Háza, Budapest, Magyarország

2012 Zenit Palace Budapest, Budapest, Magyarország

2012 Windsor kiállítóterem, Du Palais, Biarritz, Franciaország

2012 Trup Orly kiállítóterem, San Sebastián, Spanyolország

2013 Arte Nueva York Galéria, New York, USA

2014 Club 567 kiállítóterem, Madrid, Spanyolország

2014 Navarrete kiállítóterem, Logroño, Spanyolország

2015 SportAccord Kongresszus, Sochi, Oroszország

2015 Templom Galéria „Szerelmesek Fesztiválja”, Szentgotthárd, Magyarország

2015 Galéria Alhóndiga, “Nemzetközi Zenei Fesztival”, Medinaceli, Spanyolország

2015 Világkiállítás Milánó, Augusto Caravati kiállítóterem, Varese, Olaszország

2016 Kortárs Müvészeti Múzeum, Terragni Palota, Monza-Lissone, Olaszország

2017 Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, Magyarország

2021 Kempinski Corvinus, Ar2day Galéria, Budapest, Magyarország.

2022 Papp László Sportaréna, Judo Grand Slam, Budapest, Magyarország.

Bemutatók

1988 Modern Művészetek Múzeuma, Brüsszel, Belgium

1992 Hunnia Art-mozi, Budapest, Magyarország

1993 Olimpiai Múzeum, Lausanne, Svájc

1994 Spanyol Királyi Palota, Madrid, Spanyolország

1995 Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, Magyarország

1997 Szépművészeti Múzeum, Budapest, Magyarország

2001 Spanyol Országos Könyvtár, Madrid, Spanyolország

2001 Kreml Múzeum, Moszkva, Oroszország

2003 Orensanz Alapítvány, New York, USA

2008 Cervantes Intézet, Budapest, Magyarország

2009 Volvo Battinver, Madrid, Spanyolország

2011 Auditorio Nacional, Madrid, Spanyolország

2011 Spanyol Filmtörténeti Intézet, Madrid, Spanyolország

2011 Santiago Bernabeu Stadion, Madrid, Spanyolország

2011 Galileo Galilei koncert terem, Madrid, Spanyolország

2012 Köztársasági Elnök Hivatala, Budapest, Magyarország

2012 Magyarország madridi nagykövetsége, Madrid, Spanyolország

2012 Szerbia Ház, Madrid, Spanyolország

2012 Romanti Art Center, Vigo, Spanyolország

2013 New York Artexpo 2013, New York, USA

2013 Zaballos ügyvédi iroda, Madrid, Spanyolország

2013 Hungarian House, Los Ángeles, USA

2013 CILAS, San Diego, USA

2014 Larios Café, Madrid, Spanyolország

2016 Patria című emlékmű Madrid, Spanyolország

2017 Combat címü köztéri szobor, Budapest Széchenyi tér, Magyarország

2018 Bronz emléktábla a Magyar Nagykövetségnek, Madrid, Spanyolország

2019 Combat köztéri szobor, Nemzetközi Olimpia Múzeum, Lausanne, Svájc

2019 Bokobo Art, White Lab kiállítóterem, Madrid, Spanyolország

2019 Fundación Zaballos, Hotel Intercontinental, Madrid, Spanyolország

2021 Judo Világbajnokság PappLászló Arena, Budapest, Magyarország

2021 Nemzetközi Művésztelep, Szentgotthárd, Magyarország

2021 Gotthard Therme, Szentgotthárd, Magyarország

2021 Magyarország Főkonzulátusa, Innsbruck-Tyrol, Ausztria

2022 Topolya Városi Múzeum, Topolya, Szerbia

2022 Székelyudvarhely kiállítóterem, Székelyudvarhely, Románia

2022 Szatmárnémeti kiállítóterem, Szatmárnémeti, Románia

2022 Pesti Vigadó Kiállítóterem, Budapest, Magyarország

2022 Bálna kiállítóterem, Budapest, Magyarország

2022 Siklósi Vármúzeum, Siklós, Magyarország

2022 Lipa kiállítóterem, Szentgotthárd, Magyarország

2023 Hotel Intecontinental Madrid, Spanyolország

2023 Occo Art Gallery, Madrid, Spanyolország

Egyéb munkák

1993 Edda együttes lemezborítója (Warner Bros.), Budapest, Magyarország

1995 Magyar Olimpiai Bizottság 100 éves évfordulójának hivatalos festménye, Budapest, Magyarország

1996 Első Lovas Világtalálkozó hivatalos festménye, Budapest, Magyarország

2000 La Caja de Cristal építészeti munkái, Madrid, Spanyolország

2004 Seur Alapítvány 50 éves hivatalos festménye, Madrid, Spanyolország

2004 Zoltán Szalon, Budapest, Magyarország

2006 Apoyo el Arte Kortárs Művészeti Alapítvány megalapítása Madrid, Spanyolország

2010 „Homenaje a Ferenc Liszt” címűfestmény Magyarország Európa Uniós elnöksége tiszteletére, Madrid, Spanyolország

2011 „Homenaje a Ferenc Puskás” című festmény a Real Madrid FC –nek, Madrid, Spanyolország

2011 Paco Orellana koncertjének plakátja és látványterve, Madrid, Spanyolország

2013 „El maestro Santiago de Santiago „címü festmény a Santiago Múzeumnak, Madrid, Spanyolország

2014 Freskók készítése az Igen Biolab Laboratórium székházának, Madrid, Spanyolország

2014 Ángel Ostarizzal közösen megalkotja az Olorarte parfümöt, Madrid, Spanyolország

2014 ADN szobor készítése az Igen BioLab Laboratórium székházának, Madrid, Spanyolország

2016 Megalkotja a Patria című emlékművet, az 1956-os Forradalom tiszteletére, Madrid, Spanyolország

2017 Megalkotja az egykori Magyar Királyi Nagykövetség emlékére állítandó bronz emléktáblát, Madrid, Spanyolország.

2017” Ipon” címü festmény a Nemzetközi Judo Szövetségnek, Budapest, Magyarország

2017” Puskás” címü festmény a Puskás Múzeumnak, Felcsút, Magyarország

2017 Megalkotja a” Combat” köztéri bronz szobrát a IJF megrendelésére a Budapesten rendezett Judo Világbajnokság tiszteletére, Budapest, Magyarország

2017 Megalkot 25 számozott bronz kisplasztikát a IJF gála megrendelésére, Budapest, Magyaroszág

2017 „Ipon-Nipon” freskó készítése a Magyar Judo Szövetség megrendelésére

2019 Megalkot 8 bronz kisplasztikát a Zaballos Alapítvány megrendelésére, Madrid, Spanyolország

2021 Megalkot 30 bronz kisplasztikát a Nemzetközi Judo Szövetség megrendelésére, a budapesti Judo Világbajnokságra, Madrid, Spanyolország

2021 „Las armonías de Arte Deco” nagyméretű freskó a Clínica Ruíz de Burgos, Madrid, Spanyolország

2021” Banistas”, nagyméretű freskó készítése a Szentgotthárdi polgármesteri hivatalnak, Szentgotthárd, Magyarország

2021 Festmények a Szlovén-Magyar Egyesület részére, Szentgotthárd, Magyarország

2022 Megfesti a „Felicitat” című Al Bano portrét, Budapest, Magyarország.

Művei gyűjteményekben

Zarzuela, Spanyol Királyi Palota, Madrid, Spanyolország

Jaques Chirac gyüjteménye, Párizs, Franciaország

Áder János Magyar Köztársasági elnök gyüjteménye, Budapest, Magyarország

Orbán Viktor Magyarország Miniszterelnökének gyűjteménye, Budapest, Magyarország

Vladimir Putin, Oroszország elnökének gyüjteménye, Moszkva, Oroszország

Schmitt Pál Magyar Köztársasági elnök gyüjteménye, Budapest, Magyarország

Battulga, Mongólia elnökének gyüjteménye, Ulan Bator, Mongólia

Borut Pahor, Szlovénia elnökének gyüjteménye, Llubljana, Szlovénia

Bolodimir Zelenski Ukrán elnök gyűjteménye, Kiev, Ukrajna

Mario Vargas Llosa gyűjteménye, Madrid, Spanyolország

Szépmüvészeti Múzeum, Budapest, Magyarország

Magyar Nemzeti Galería, Budapest, Magyarország

Teatro de París, Párizs, Franciaország

Galéria Art 3000, Párizs, Franciaország

Pierre Cardín Gyüjtemény Párizs, Franciaország

Thaiföldi Nemzeti Bank, Bangok, Thaiföld

Grafistaff csoport, Madrid, Spanyolország

MOB székház, Budapest, Magyarország

Expo-Arte, Madrid, Spanyolország

Galéria Rochefoucauld, Párizs, Franciaország

Europen Universitas gyüjtemény Alicante, Spanyolország

Lótörténeti Múzeum, Kecskemét, Magyarország

Real Círculo Artístico, Barcelona, Spanyolország

Galéria Unwin, Berlin, Németország

Asociación Belga-Hispano de Premio Goya gyüjtemény, Párizs, Franciaország

Laguna Egyetem, Tenerife, Spanyolország

Galéria O&L, Bécs, Ausztria

Sportfogadás újság gyüjteménye, Budapest, Magyarország

Modern Müvészetek Múzeum, Brüsszel, Belgium

ESMA csoport, Budapest, Magyarország

Juan Gyenes gyüjtemény, Madid, Spanyolország

Hotel Unio, Budapest, Magyarország

Circulo Catalán, Madrid, Spanyolország

Pilu Kft., Budapest, Magyarország

Olimpia Múzeum, Lausanne, Svájc

Mesterecsetek gyüjtemény, Budapest, Magyarország

Casa y Jardín gyüjtemény, Madrid, Spanyolország

Vasarely Múzeum, Budapest, Magyarország

Orensanz Alapítvány, NewYork, USA

Spanyol Nemzeti Könyvtár gyüjteménye, Madrid, Spanyolország

Kreml Múzeum, Moszkva, Oroszország

Magyar Nemzeti turizmus hivatala, Madrid, Spanyolország

Garth Philips gyüjtemény Toronto, Kanada

Júbilo csoport gyüjteménye, Madrid, Spanyolország

Libri kiadó gyüjteménye, Budapest, Magyarország

Necesitogestoria gyüjteménye, Madrid, Spanyolország

Ceasar Kft., Budapest, Magyarország

Chemol travel gyüjtemény, Budapest, Magyarország

TDA csoport, Madrid, Spanyolország

Winer friends csoport, Madrid, Spanyolország

Galéria Rodin, Szentendre, Magyarország

Cristóbal Gabarrón Múzeum, Valladolid, Spanyolország

Aurgi gyüjtemény, Madrid, Spanyolország

Hotel Medos, Budapest, Magyarország

Belzuz Abogados gyüjteménye, Madrid, Spanyolország

Fórum Kft. gyüjteménye, Budapest, Magyarország

Magyar Nagykövetség, Madrid, Spanyolország

FNAC Spanyolország, Madrid, Spanyolország

Apoyo el Arte Alapítvány, Madrid, Spanyolország

Edda együttes gyüjteménye, Budapest, Magyarország

Telepizza gyüjteménye, Madrid, Spanyolország

Raymond Weil gyüjtemény, Madrid, Spanyolország

Arte y Naturaleza Alapítvány, Madrid, Spanyolország

Instituto de Empresa, Madrid, Spanyolország

Galéria Kapz, Miami, USA

Galéria Tribeca, Madrid, Spanyolország

Inmobilia Kft., Budapest, Magyarország

SEUR España, Madrid, Spanyollország

Ináncsi BHNV, Budapest, Magyarország

Galéria Dionis Bennassar, Madrid, Spanyolország

Madridi Polgármesteri Hivatal, Madrid, Spanyolország

Madrid Város Múzeuma, Madrid, Spanyolország

Alvaro Mutis Alapítvány, Madrid, Spanyolország

Cádizi Királyi Müvészeti Akadémia, Cádiz, Spanyolország

Cádizi Szépmüvészeti Múzeum, Cádiz, Spanyolország

Spanyol újságíró Szövetség, Madrid, Spanyolország

Volvo España, Madrid, Spanyolország

Real Madrid Alapítvány, Madrid, Spanyolország

Cervantes Intézet, Budapest, Magyarország

Klub Génova gyüjtemény, Madrid, Spanyolország

Zenit Palace Budapest Hotel, Budapest, Magyarország

Santiago Múzeum, Madrid, Spanyolország

Klub 567, Madrid, Spanyolország

Igen BioLab Laboratórium székháza, Madrid, Spanyolország

Spanyol Történelmi Örökségek gyüjteménye, Madrid, Spanyolország

Nemzetközi Judo Szövetség Székház, Budapest, Magyarország

Puskás Múzeum, Felcsút, Magyarország

Olimpia Park Múzeum, Lausanne, Svájc

Magyar Judo Szövetség Székház, Budapest, Magyarország

Magyarország madridi Konzulátusa, Madrid, Spanyolország

Zaballos Alapítvány, Madrid, Spanyolország

Spanyol Polgári Gárda, Madrid, Spanyolország

Spanyol Vöröskereszt, Madrid, Spanyolország

Rosa Blanca Corporation, Kolumbia

Clínica Ruíz de Burgos, Madrid, Spanyolország

Mongól Nagykövetség, Budapest, Magyarország

Szlovén Köztársaság Elnöki Palota, Llubljana, Szlovénia

Szentgotthárdi Polgármesteri Hivatal, Szentgotthárd, Magyarország

Szentgotthárdi Fűrdő, Szentgotthárd, Magyarország

Szlovén-Magyar Kulturális Központ, Lendva, Szlovénia

Magyar Művészeti Akadémia. Budapest, Magyarország

Kárpáti-Vasarely Gyűjtemény, Budapest, Magyarország

Al Bano gyűjtemény, Cellino San Marco, Olaszország

Emilio Butragueno gyűjteménye, Madrid, España

Rafael Nadal gyűjteménye Mallorca, España

Isabel Diaz Ayuso gyűjteménye, Madrid, España

Unidad Militar de Emergencias gyűjteménye, Madrid, España

Brigada de Salvamiento Minero gyűjteménye, Asturias, España

Caritas España gyűjteménye, Madrid, España

Hospital Ruber gyűjteménye, Madrid, España

Ejercito del Aire gyűjteménye, Madrid, España

Grupo Starlite gyűjteménye, Marbella. España

Juezas Afganas, gyűjteménye Kabul, Afganistán